Az alábbi esemény, amelynek fül- és részben szemtanúja voltam, a rokonaimnál esett meg velem egy disznóvágás alkalmával körülbelül egy éve.

Nagy a sürgés-forgás az udvaron és a lakásban is. Két középkorú, hatvanas-hetvenes években született hölgy beszélgetésére figyelek fel az egyik szobából, illetve arra, hogy nem teljesen értem őket. Ez azért lehet így, mert szavaik között számos olyan szó van, amely nem magyar. Ráismerek, hogy kevert nyelven beszélgetnek. Szlovákul, magyarul és németül is. Meglepett arckifejezésemre fogadott keresztanyám ennyit felel: "Úgy mondjuk ahogy eszünkbe jut."

Szlovákiai magyarokként szlovák és magyar szavakat is használnak. Ezen kívül, mivel a térségben korlátozottak a munkalehetőségek, mindketten Ausztriában dolgoznak, ezért szükség van a német nyelv ismeretére is. 

Számomra az elsők között szerepel a nyelvtudás mint érték, ezért nagyon kíváncsi voltam. Ezért, illetve azért is, mert én is németül tanultam és tanulok jelenleg is. Lenyűgözött beszédük spontaneitása. „Tudod, van úgy, hogy nem jut eszünkbe egyik nyelven, ezért a másikon mondjuk így egymás között.” Valamilyen hasonló magyarázatot kaptam akkor.

Ma már tudom, hogy kommunikációjuk során nem két, illetve jelen esetben három kódot (~nyelvet) használtak, hanem egy negyediket, melynek elemei ebből a három nyelvből állnak. A magyarázat fontos részét képezi az is, hogy egymás között, tehát baráti társaságban használják ezt a kódot, más körülmények között, más társaságban már más jellemzi nyelvhasználatukat, ebben az esetben pedig tényleges kódváltásról beszélhetünk.