„Az egész oktatásügyet az egész világon mindenütt, amerre csak jártam, egy nagy tévedés hatja át, egy óriási tévedés. Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát belepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani.”

(Szent -Györgyi Albert)

Az oktatás szerintem olyan téma, aminek jelen kell lennie a köztudatban. Az a téma, ami folyamatosan igényli a kritikai gondolkodást. Az oktatás révén pedig a tanítás, a tanulás mellett az önmagunkról való gondolkodás, fejlesztés is előtérbe kerülhet. Ennek kapcsán szeretnék beszélni a tanítási filozófiámról, és bemutatni a saját véleményemet.

A különböző elméletek közül nem tudok egyet választani, és azt mondani, hogy ez az elmélet egy az egyben én vagyok, rám jellemző. Rugalmatlanságra is vallana, de azt gondolom, hogy napjainkban, amikor számtalan különböző teória létezik és jön létre, akaratlanul is ötvöződnek egyes elemeik.

A behaviorizmus tanulási definíciója, ami szerint a tanulás egy viselkedésbeli változást jelent, mindenképpen figyelemre méltó. Az elsajátított -tananyag- dolog is hatást gyakorolhat a viselkedésünkre is. Másrészt a pedagógusi tevékenységünk során a klasszikus és az operáns kondicionálás során kialakuló jelenségekre, illetve a megerősítést fontosnak tartom.

A behaviorista elméletet az IKT-val az online tesztlapokkal, például a kahoot alkalmazásával tudnám összekapcsolni.

A kognitivizmus közelebb áll hozzám a behaviorizmusnál, a nyelvészetet tekintve is a kognitív szemantikával tudok leginkább azonosulni. Az ember a megismerés képességével születik, ez a képessége a későbbiek során is alakul, fejlődik. A megismeréssel kapcsolatos elveit vallom, ezért tanári működésem során biztosan alkalmazni fogom a különböző grafikai szervezőket, a gondolattérképet. A tanár tutorszerepe emelkedik ki ebben az elméletben, alkalmazható a csoportmunkák terén.

Legközelebb mégis a konstruktivizmus áll hozzám, amit részben a saját tapasztalataimra alapozok. Én magam is akkor tudok megjegyezni valamit a legsikeresebben, ha saját magam építem fel, keresem és találom meg a logikát a feldolgozandó témában. Figyelembe veszem azt is, hogy a tanulóknak nem biztos, hogy ez a legjobb módszer, ámde a saját vélemény kialakítása, megfogalmazása, a kritikai gondolkodás elősegíthető konstruktív módszerekkel. Fontosnak tartom az együttműködést az adott csoporttal, azaz nem szigorú hierarchiában, hanem a tanulóimmal együttműködve, ahol csak lehet, az egyéni erősségekre, érdeklődésre építve lehet előrejutni.

A konnektivizmus, azaz „a digitális kor pedagógiája” szerintem összekapcsolható a konstruktivizmussal is a kooperációt nézve. Az ön- és egymás segítése hatékony tanulási formává válhat, de nem tudok elképzelni olyan -sikeres- oktatást, ami kizárólag erre alapoz. Véleményem szerint fontos a tanár kreatív környezetet biztosító szerepe is, hiszen az oktatás egyik fontos szerepe a tanulás lehetőségének/keretének biztosítása is. A tanár feladata azonban ennél jóval több. Az IKT-val összekapcsolhatónak látom a különböző alkalmazások, technikák révén, mint a szófelhők, az idővonalak, lehetővé teszik az egyéni és a csoportmunkát is.

Összefoglalva azt mondhatom el magamról, hogy a különböző elméletek technikáit ötvözve, és jól átgondoltan alkalmazom (leendő tanulóimmal). Egy tanórát az RJR (ráhangolódás-jelentésteremtés-reflexió) modell keretében el tudok úgy képzelni, hogy a bevezető részben különböző eseteket, problémákat tárgyalunk kiscsoporttal, azaz kognitív szellemben kontextusba hozzuk az eddig tanultakkal. Jelentésteremtésként az alkalmazhatóságra keresünk példát, esetleg egy történetet alkotunk belőle, lezárásként pedig egy öt mondatos ismétlésként átvesszük az óra témáját.

A diákok akkor tanulnak a legjobban, ha biztosítva van számukra a megfelelő tárgyi és személyes környezet. Fontosak a megfelelő eszközök, az alapos önismeret. Önismeret alatt most a saját tanulási stílus, a bevált tanulási módszerek és stratégiák alkalmazását értem. Fontos a motiváció és figyelem felkeltése, fent tartása és irányítása is, azaz a megfelelő kommunikáció. A diákok tanulására nézve leginkább fontos az egymás közötti, azaz a csoportkommunikáció, a diák-tanár és a tanár- szülő, diák-szülő kapcsolat. Fontos, hogy a tanuló szeresse a tanulás helyét, ami jelen esetben az iskola. Ezt pedig osztály-, évfolyam-, és iskolaszintű programokkal tudjuk támogatni, pl.: irodalmi estek, zenedélutánok, iskolahetek. Az összhang megteremtésében ezeket is fontosnak tartom, és támogatom is.

A technológia – amennyiben adott- segítheti a tanulást, attól függően mire és hogyan használjuk ezeket az eszközöket. Az IKT-s eszközök akaratlanul is magukkal hozzák a változást, nemcsak a tanításban, a tanulási folyamatban is. A hatékony használathoz a megismerés is hozzátartozik. Előfordulhat az is, mivel az újdonságok egyszerre érnek bennünket, hogy a tanárszerepből kilépve, a diákokkal együttműködve zajlik ez a folyamat, ami a csoportdinamika megteremtésében is hasznos elem lehet. A technika akár az értékelésben is segíthet, hiszen nagyobb felületet nyújt, ezáltal több lehetőséget, vagy lehetővé teszi, hogy részletesebb képet kapjunk egy adott osztályról. Például kiemelhetjük az erősségeket, a fejlesztendő területeket, vagy szervezhetünk online versenyeket, amik erősíthetik a kognitív képességeket. Az IKT-s eszközök alkalmazása azonban problémát is felvet: azokat a diákokat is be kell vonni a tanórába, az információáramlásba, akiknek valamilyen okból kifolyólag nincs lehetőségük elérni ezeket.

Ezzel kapcsolatban pedig felmerülhet az a kérdés is, hogy milyen a jó értékelés? Számomra az elsődleges funkciója a tükör. Értékelés lehet a szóbeli, írásbeli dicséret, könyv- vagy pénzjutalom, utazás és a kitüntetés. Az értékelés funkciói többek között a visszacsatolás, ami lehet spontán illetve tervezett is, illetve a tájékoztatás, motiválás, fejlesztés is. Szerepük szerint típusokat lehet felállítani. Úgy vélem, ezek közül formatív, szummatív illetve a kritériumorientált, diákokhoz viszonyító értékelés a leggyakrabban alkalmazott. Ellenőrzés, az osztályozás és a szöveges értékelés tartozhat össze, de külön-külön is megállhatják a helyüket.

Számomra a legmeghatározóbb értékelést az egyetemen, a Grammatika 1. szemináriumon kaptam. Ez egy szöveges értékelés volt, „közepes” osztályzatot szereztem. Mégis úgy éreztem, a féléves erőfeszítés megérte, képet kaptam a saját képességeimről, bátorítást kaptam a további munkára értve, és pozitív benyomás maradt bennem. Mindezt néhány mondat adta, a féléves zh dolgozatom végén.

Azt gondolom, ahhoz, hogy a diákokban reális kép alakuljon ki készségeikről, képességeikről, szükséges a szöveges értékelés, még akkor is, ha ez több idővel, magyarázattal jár, amit alapesetben másra fordítanánk. Az értékelés ilyen rendszerét pedig érdemes -ahol lehet- elektronikus formában vezetni: így megőrződik, bármikor látható, a diák és a szülő számára is, ami később jó alapot adhat egy eredményesebb kommunikációhoz.

Az itt kifejtett elvek játszanak fontos szerepet mind a magyar, mind a történelem tanításában, szervezésében. Nem tartom kizártnak, hogy ezek módosulhatnak idővel, legfőképpen azért, mert a tanulást nem kötelező dologként fogom fel. A tanulás és az ezzel járó fejlődés élethosszig tartó folyamat, szinte maga az ÉLET. 

Remélem, hogy a felvetett pontokkal sikerül motivációt adnom az oktatásról-tanításról való gondolkodáshoz, bátorítanom a kommunikációra, és közelebb kerülhettetek egyúttal hozzám is, a tanításhoz kapcsolódó „hiedelmeim” által.

Üdvözlettel:

Veronika