Az eddigi legjobb diákmunkám egyike egy igen népszerű, multikulturális hely. Számos magyar és külföldi megfordul ott pihenés, feltöltődés, gyógyulás céljából. Hetente megtapasztalom, hogy az emberek közti különbségek mennyire megnehezítik a kommunikációt. Elsősorban arra gondolok, hogy a más-más nyelvet beszélőkkel is kell kommunikálnunk; ez a közvetítő nyelv a legtöbbször az angol, amit eltérő szinten tudunk. Így például sok esetben ugyanazt a mondatot valaki megérti, valaki látszólag érti meg -miközben nem-, és valaki egyáltalán nem is érti meg. (Legutóbb például öt percen át beszélgettem egy hölggyel arról, hogy nem tud papucsot venni, és máshová kell mennie ezért. Végül ki is derült, hogy nem is szeretne papucsot venni.) Előfordulhat az is, hogy én nem értem a kérdést, és ezért más kódot kell alkalmaznunk a megértéshez. (Amikor először feltették számomra a "What about the access?" kérdést, teljesen ismeretlen volt számomra ez a kifejezés, és külső segítségre volt szükségem, hogy válaszolhassak.) 

Ezek is elég tanulságos történetek, azonban egy másikat szerettem volna elmesélni, ami ezen a helyszínen történt velem. Egy ott dolgozó, tehát magyar nyelvű, de sokszor nyelvjárásban beszélő kollégával beszélgettem az egyik műszak alatt. Ő főállásban dolgozik ezen a helyen, ahol én diákként, és jelen volt egy harmadik személy is, szintén főállású dolgozó. Talán bevallhatom, hogy elég nehéz volt eleinte megértenem, amit mesélt, mert nem a köznyelvet használta. Sok esetben lehagyott, vagy hozzátoldott, felcserélt képzőket, jeleket, ragokat a szavakhoz. Pl.: Vettem egy "motrot". 

A munkatársa azonban folyton közbevágott, mert szerinte, ahogy beszél "nem helyes", "nem magyar" volt. Ez sokat rontott az érthetőségén. Akár azt is mondhatnám, hogy sokkal jobban zavart az, hogy emiatt állandóan megakad, minthogy egyes részeket nem értek tisztán. A következménye az lett, hogy a kolléga egyre inkább köznyelvi formulákat használt, miközben láthatóan zavarta, hogy a beszédét helytelennek bélyegezték. 

Ez az utóbbi a nyelvi diszkrimináció jelensége. A magyar nyelv nemcsak területileg, társadalmilag is változó. Egyre elterejedtebb az a nézet, miszerint nincs egyetlen, "helyes" nyelvváltozat, csupán eltérőek vannak. Én is azt gondolom, hogy a nyelvjárás érték, és minden a nyelvhez tartozik, amit a beszélő (ember) használ.

Gyuricza Veronika vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanultam 2014-2021 között, ezen belül is magyartanár, történelem és állampolgári ismeretek szakosként, osztatlan tanárképzésben. Tanulmányaim alatt a középiskolai szakképzettséget választottam ki, mindkét szakom iránti elmélyült érdeklődésem okán, valamint szélesebb elhelyezkedési lehetőségekért. 

Ezt a blogot azért hoztam létre, mert volt egy Szociolingvisztika című kurzusom, és feladatul kapta a csoportom, hogy készítsünk egy nyelvi naplót. Így hétről-hétre létrehozok majd egy-egy történetet, amiben különböző, de mégis hasonló történeteket fogok megosztani az interneten. 

Hogy mégis hogy lehet ez? Minden ilyen történet ugyanabban a témában fog készülni, fő tárgya a nyelvi megértés lesz.

Köszönöm, hogy elolvasod őket, ha Neked is van hasonló történeted, oszd meg bátran itt, nincs nyelvi diszkrimináció. 

A blog az évek további funkciókkal bővült, hogy jobban megismerhesd az érdeklődésem, a munkám, azaz engem, mint pedagógus.